Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti vagyonszerződésre van szükség

Hat részből álló sajtótájékoztató első állomásán Rogán Antal és Pelczné Gáll Ildikó a szélsőséges privatizáció veszélyeire hívta fel a figyelmet. Leszögezték: nemzeti vagyonszerződésben kellene szabályozni a tartósan állami tulajdonban lévő vállaltok, vagyontárgyak körét.


Dátum: 2005-09-05 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:29.390927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal elmondta: az Állami Számvevőszék nyilvánosságra került jelentéséből kiderül, hogy a 2004-es költségvetés kapcsán szinte nem volt olyan szám, amelyben a kormány igazat mondott volna, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország az Európai Unió nettó befizetője lett.

A kormány eltitkolja valódi helyzetet

"Ideje felhívnunk az emberek figyelmét arra, hogy a kormány következetesen eltitkolja az emberek elől az ország és a költségvetés valódi helyzetét" - tette hozzá. Ezért a Fidesz a mai napon hat hétig tartó sajtótájékoztató-sorozatot kezd, amelyek keretében bizonyítja, hogy a kormány nem mondja el, mi is a valódi helyzet.

A sorozatot megkezdő hétfői sajtótájékoztatón a szélsőséges privatizáció veszélyeire hívták fel a figyelmet. Elhangzott: a nemzeti vagyon 90 %-a Magyarországon már magánkézben van, és ez kirívó példa az európai országok között. Rogán Antal szerint ez felveti a kérdést, hogy szükséges-e a köztulajdon további szűkítése. A politikus hangsúlyozta, hogy a kormány már odáig jutott, hogy olyan állami vállalatokat, vagyonelemeket akar privatizálni, amelyekből nincsen kettő, és ezek eladása esetén joggal merülhet fel, hogy veszélybe kerül az emberek biztonsága.

A szélsőséges privatizáció veszélyei

Pelczné Gáll Ildikó ismertette a Fidesz javaslatait. A Szövetség alelnöke elmondta: olyan garanciára, nemzeti vagyonszerződésre van szükség, amely kormányok fölött áll, és garanciát jelent az emberek számára, hogy a vagyonszerződés részét képező vagyonelemek köztulajdonban maradnak. Ismertette továbbá a fontosabb vagyonelemek sorát: ilyen a MÁV, a Posta, Volán, a Budapest Airport Rt., ilyenek a kórházak, az autópályák, és mindazon vállalatok, intézmények, amelyek értékesítése kapcsán a polgárok biztonsága veszélybe kerülhet. A Fidesz szeretné, ha az év végéig elkészülne egy olyan törvény, amely kétharmados parlamenti többséggel védené ezen vagyonelemeket. Mint mondta, ha a törvény az év végéig nem születik meg, akkor a Fidesz vállalja, hogy

kormányra kerülése esetén 2006 végéig megalkotja a jogszabályt.

Hangsúlyozta, egy ilyen törvény azért lenne fontos, mert napjainkban egy olyan privatizációs hullám indult el, amely esetenként szabálytalanságokhoz, jogszerűtlenségekhez, korrupció-gyanúhoz is köthető. Fontosnak nevezte, hogy a privatizációból származó bevételek ne kampánycélokat szolgáljanak, és ne a költségvetési hiány pótlására fordítsák. A Fidesz alelnöke európai uniós és hazai példákat hozott fel arra nézve, hogy a nemzeti vagyont lehet nevesíteni, ezen vagyonelemeket sok helyen köztulajdonban tartanak, illetve visszavásárolnak.

Bejelentette azt is, hogy Orbán Viktor a következő napokban egyeztetést kezdeményez a gazdasági élet szereplőivel, elsősorban az érintett vállalatok és munkavállalók képviselőivel, ahol részleteiben megtárgyalják ezt a javaslatot.

A további privatizáció veszélyei

Rogán Antal az egyik újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy 2002 óta számtalan olyan tulajdon került ki a tartós állami tulajdon köréből, amelyet az polgári kormány annak gondolt, és a nemzeti vagyonszerződés körébe tartozó vagyontárgyak, vállalatok privatizációja már érdemben érintené a közellátások biztonságát. Elmondta továbbá, hogy szakmai szempontok alapján érdemes megvizsgálni azt is, hogy a Villamos Művek, illetve az ahhoz kapcsolódó erőművek és szolgáltatások is felkerüljenek-e vagyonszerződés listájára, és a Bábolna Rt. privatizációja kapcsán azt javasolta, hogy a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottsága vizsgálja meg az ügyet.

A sajtótájékoztatót on-line követhették nyomon a megyei médiumok képviselői is, és a helyszínen tartózkodó tudósítókhoz hasonlóan ők is kérdéseket intézhettek a politikusokhoz.

Szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség

Kép: fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek