Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor találkozója az Európai Zsidó Kongresszus vezetőivel

Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke ma hivatalában fogadta Pierre Besnainou-t, az Európai Zsidó Kongresszus közelmúltban megválasztott új elnökét és Serge Cwajgenbaumot, a Kongresszus főtitkárát. A megbeszélés a kongresszus vezetőinek kezdeményezésére jött létre.


Dátum: 2005-09-05 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:30.869646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozón részt vett a 44 országot képviselő Európai Zsidó Kongresszus Végrehajtó Bizottságának két magyar tagja: Feldmajer Péter, a Mazsihisz elnöke és Zoltai Gusztáv ügyvezető, valamint Fónagy János országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány volt minisztere. A Kongresszus vezetői a tegnap véget ért Zsidó Nyári Fesztivál zárókoncertjére érkeztek Budapestre. Pierre Besnainou-nak ez az első hivatalos külföldi látogatása megválasztása óta.

A megbeszélésen mindkét fél jónak ítélte a Fidesz és a Mazsihisz kapcsolatát. A Fidesz elnöke külön hangsúlyozta, hogy Magyarországon egyetlen ember méltóságát sem érheti sérelem vallási hovatartozása vagy származása miatt. Orbán rámutatott, hogy Magyarország, és ezen belül a Fidesz jó kapcsolatokat ápol Izraellel és a Palesztin Nemzeti Hatósággal egyaránt.

Orbán Viktor felajánlotta, hogy az Európai Néppárt alelnökeként továbbítja az Európai Zsidó Kongresszus esetleges indítványait vagy kezdeményezéseit az Európai Uniónak.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Budapest. 2005. szeptember 05.

Kapcsolódó elemek