Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány alibiértekezlete határon túliakkal

A határon túli magyar szervezetek és a Gyurcsány Ferenc közötti találkozó sem a Magyar Állandó Értekezletet, sem pedig más, konkrét döntések előkészítésére hivatott és már ugyancsak létező fórumot nem helyettesíthetett - mondta Balla Mihály fideszes képviselő rendkívüli sajtótájékoztatón hétfőn.


Dátum: 2005-09-05 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:33.142139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök javaslataiban semmi újdonság nincsen, hiszen az Alkotmány már ma is rendelkezik a határon túli magyarokért való felelősséggel tartozásról - hangsúlyozta Balla Mihály.

A képviselő a tervezett utazási igazolványról úgy nyilatkozott, hogy azok bevezetése szintén fölösleges, mivel - mint mondta - a magyar igazolvány már a határon túli magyarok rendelkezésére áll. Más kérdés, hogy a Gyurcsány-kormány az igazolványt illetve annak tartalmát kiürítette - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc azon javaslatával kapcsolatban, hogy álljon fel egy bizottság határon túli ügyekben Balla Mihály elmondta, hogy már létezik két ilyen jellegű fórum is. A képviselő emlékeztetett rá, hogy létezik a Magyar Állandó Értekezlet, és létezik a Kárpát-medencei képviselők fóruma is, amelyet Szili Katalin házelnök hívott össze egy évvel ezelőtt.

Az Országgyűlés külügyi, illetve az emberi és kisebbségi bizottsága szintén foglalkozik határon túli ügyekkel - jegyezte meg.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek