Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európa Kulturális Fővárosa: debreceni pályázat ellen dolgozik a kormány?

A kormányzat részéről eddig süket fülekre talált az a kezdeményezés, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton több magyar várost terjesszenek a brüsszeli döntéshozók elé - jelentette ki Pósán László fideszes országgyűlési képviselő hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-09-05 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:35.893655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Többször kértük, hogy más országokhoz hasonlóan több pályázót juttassanak tovább, de ez süket fülekre talált" - mondta a politikus.

Pósán László udvariatlan és méltánytalan eljárásnak nevezte, hogy a szaktárca nem nevezte meg a második pályázati fordulót elbíráló hazai és külföldi zsűritagokat.

Elmondása szerint a zsűri várhatóan szeptember 22-én Debrecenbe látogat tájékozódni, így a cívisváros az egyetlen, amely nem tud felkészülni a fogadásukra, mert nem tudhatja, kikből, s milyen szakemberekből áll a bírálóbizottság.

"Egyenlő pályák - egyenlő segélyek" - ezt kérjük a kulturális kormányzattól - fűzte hozzá.

"Elvárjuk, hogy a debreceni pályázat az eddig befektetett munka után méltányos elbírálásában részesüljön" - fogalmazott Halász János (Fidesz), az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának alelnöke. Ami eddig Magyarországon történt ezen a téren, az elszomorító és jellemző a szocialista kormány titkolózására" - fűzte hozzá.

Az ellenzéki politikus feltette a kérdést: ha van több jó pályázat, miért nem lehet többet felterjeszteni? Szavai szerint a következő kormány kulturális politikájának egyik alapja lesz, hogyan készül fel az adott város, a régió, az ország a pályázatra.

"Ez az egész magyar kultúrának lehetőség" - mondta.

Ugyanakkor Halász János bízik abban, hogy a pályázati eljárás során, a végső döntés előtt megvárják az ezzel összefüggő országgyűlési határozatot.

Emlékeztetett arra, hogy a májusban benyújtott képviselői indítványok szerint olyan határozatot hozna az Országgyűlés, miszerint a kormány vizsgálja felül, hogy maga dönt egy város továbbjuttatásáról, illetve legalább két várost terjesszen elő.

Halász János szerint az indítványt a kulturális bizottság általános vitára alkalmasnak találta, így "udvariatlan lenne, sőt kilógna a lóláb", ha az Országgyűlés nem tűzné napirendre az indítványt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek