Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BA-privatizáció: a kormánynak figyelnie kéne a bíróság ítéletére

A Fidesz a maga részéről mindig tiszteletben tartotta a különböző bírósági ítéleteket, és ezt joggal várja el a kormánytól, valamint az ÁPV Rt-től is. Mivel a Fővárosi Munkaügyi Bíróság augusztus 29-i, elsőfokú ítéletében törvénytelenséget állapított meg, ezért felszólítjuk a kormányt, hogy a másodfokú jogerős ítélet megszületéséig ne tegyen semmilyen lépéseket a reptér privatizációja ügyében.


Dátum: 2005-09-05 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:37.725344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezekről ugyanis a későbbiek során egyértelműen kiderülhet, hogy törvénytelenek voltak.

Sajnálatos módon, nem ez lenne az első törvénytelen, jogilag megkérdőjelezhető ügylet a reptér privatizációja során. Hiszen éppen ma tartottak két órás figyelmeztető sztrájkot a Budapest Airportnál működő érdekképviseletek. Az egységes szakszervezeti fellépéssel a BA Rt. dolgozói is arra akarják felhívni a figyelmet, hogy törvénytelenséges sora történt a privatizációja során.

Ezért a Fidesz ismételten felszólítja a kormányt, illetve az ÁPV Rt. vezetését, hogy ne szaporítsa tovább a botrányok sorozatát a BA Rt. privatizációs ügyében. Hiszen egy tudatosan törvénytelen módon végrehajtott magánosításnak minden bizonnyal jogi következményei is lesznek.

Budapest, 2005. szeptember 5.

Márton Attila

Országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek