Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A New Orleans-i rendőrség elrendelte a város minden lakójának távozását

A New Orleans-i rendőrség második számú vezetője hétfőn elrendelte a város valamennyi lakójának távozását, mert ott minden elpusztult.


Dátum: 2005-09-05 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:39.530728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem engedjük meg, hogy az emberek visszajöjjenek. Nincs semmi ok arra, hogy bárki itt maradjon. Nincs munka, nincsenek házak, nincsenek szállodák " - jelentette ki sajtókonferenciáján Warren Riley, egyúttal hozzátette: a rendőrség felhatalmazást kapott arra, hogy erővel bírja az embereket távozásra, ha szükséges.

A hatósági illetékes azután nyilatkozott, hogy közel 40 kilométeres forgalmi dugó alakult ki a városhoz vezető egyetlen úton, miután egy külvárosban székelő bizottság vezetője közölte: New Orleans lakói 12 óra időtartamra visszatérhetnek, hogy átvizsgálják házaikat, és magukhoz vegyék személyes holmijukat.

A körzetbe vezényelt katonai egységek parancsnoka, Russel Honoré tábornok korábban azt közölte, hogy még mindig mintegy tízezer túlélő van az augusztus 30-a óta elöntött New Orleansben.

Riley szerint a mentési munkálatok most már könnyebbek lesznek, miután a "káosztól" eljutottak a "szervezett káoszig", és a mentésben részt vevő szervezetek immár össze tudják hangolni erőfeszítéseiket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek