Dumakormányzás: sms-kampány, szájtépés, három törvényjavaslat
A Gyurcsány-kormány nem tudja teljesíteni őszi jogalkotási programját, ezért a Fidesz három javaslattal él a parlamenti munkát illetően - jelentette be Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-09-06 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:43.686641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Június közepén a kormányszóvivő hangzatos ígéretekkel állt elő, jelezve, hogy a parlament nyári szünetre megy, de ezzel szemben a kormány megfeszített munkával fogja tölteni a nyarat. A miniszterek számára nincs nyaralás, nem tart nyári szünetet a kormány, valamint az Országgyűlés őszi ülésszaka elé beterjeszti a előkészítendő törvényjavaslatokat - emlékeztetett az elhagzottakra Deutsch Tamás.
- Ezzel szemben a kormány a saját jogalkotási programjában azt az ígéretet fogalmazta meg, hogy a parlament nyári szünete alatt 16 törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé beterjeszteni, ehhez képest összesen 3 törvényjavaslatot nyújtottak be augusztus végéig. A kormány nyáron 18,75 százalékban teljesítette az ígéreteit - jelentette ki a politikus.
2001. nyarán a polgári kormány 14 törvényjavaslat előkészítését és beterjesztését ígérte, amiből tizenkettőt be is nyújtott augusztus végéig, azaz 85,71 százalékban teljesítette az ígéreteit.
Deutsch Tamás elmondta: az Országgyűlés szeptember 12-én kezdi meg őszi ülésszakát, a kormány jogszabály-előkészítő munkájának hanyagsága miatt egy-másfél hónapon keresztül nincs, illetve alig van a kormány által előkészített benyújtott törvényjavaslat, amit a parlament megtárgyalhatna.
A Fidesz ezért három javaslatot fogalmazott meg: különböző, a parlament előtt beszámolási kötelezettséggel bíró testületek több éve benyújtott, de nem tárgyalt beszámolóit tárgyalják meg. Deutsch Tamás példaként említette többek közt, hogy az Országgyűlés a kormány törvényjavaslatai hiányában, tárgyalja meg például az ÁPV Rt., a Legfőbb Ügyészség beszámolóját, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, valamint a közszolgálati médiumok beszámolóit. A Fidesz javasolja továbbá, hogy a parlament növelje meg a kérdések, azonnali kérdések és interpellációk elhangzására szánt időkeretet, valamint vegye napirendre azokat az önálló képviselői indítványokat, amelyeket már tárgysorozatba vett a parlament, de még nem tárgyalt meg.
A Fidesz a múlt heti informális egyeztetésen, amelyet a házelnök hívott össze, felvetette javaslatait - hívta fel a figyelmet a politikus, majd hozzátette: reméli, hogy a csütörtöki házbizottsági ülésen elfogadják a frakciók a Fidesz javaslatait.
A kormány azt ígérte, hogy a 100 lépés programban foglaltakat törvényjavaslat formájában benyújtja a parlament elé, azonban inkább a nyári sms-kampánnyal és az MSZP választási kampányának előkészítésével foglalkoztak - mondta a politikus.
fideszfrakcio.hu