Megkezdte őszi ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Megkezdte őszi ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), a tanácskozáson kerül sor az állandó tanács tisztújítására - közölte Szerdahelyi Csongor, az MKPK sajtóiroda vezetője kedden az MTI-vel. Az öt évenként esedékes tisztújítás keretében az ülésen új elnököt, alelnököt és tagot választanak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsába - mondta Szerdahelyi Csongor.
Dátum: 2005-09-06 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:44.275441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismertetése szerint a negyedik tag, a titkár személyéről most nem kell döntenie a testületnek, mert Veres András püspököt 2003 júniusában választották újra erre a posztra, és még nem töltötte le ötéves mandátumát.
Jelenleg Seregély István egri érsek az MKPK elnöke, akit 1990-es megválasztása után eddig két alkalommal erősített meg tisztségében a püspöki kar. Az egri érsek jövőre tölti be 75. életévét, és ekkor szokták a püspökök nyugdíj-kérelmüket benyújtani a pápához - mondta a sajtóiroda vezetője.
Az MKPK elnökhelyettese Bosák Nándor, a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye püspöke, a kar jelenlegi tagja pedig Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Az MTI információi szerint Seregély István egri érsek várhatóan nem kíván indulni az MKPK elnöki tisztségéért. A tisztújítás mellett az ülés fő napirendi pontja az ifjúsági pasztoráció - hitélet - országos helyzetének áttekintése lesz.
MTI - fideszfrakcio.hu