Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javier Solana Irakról: az ENSZ útján kell eljárni

Az iraki válság megoldásában az ENSZ útján kell eljárni - fogalmazott a spanyol El País vasárnapi számának adott interjújában Javier Solana, az EU külpolitikai képviselője. Mariano Rajoy miniszterelnök-helyettes az El Mundónak adott interjújában kijelentette, hogy a kabinet a diplomáciai út végigjárását támogatja.


Dátum: 2002-09-08 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:29.694089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Solana kijelentette, hogy Kofi Annannak megvan a lehetősége a tárgyalásra, "és ezt ki is kell használni, mivel ha most megnyílna az iraki front, az más problémák megoldását tenné nehezebbé. Még egy ultimátum esetén is az ENSZ útján kell tovább haladni. Egyesek szerint ha Szaddám Huszeinnek vége lenne, ezzel megoldódna a terrorizmus minden problémája. Mi, európaiak úgy hisszük, hogy ezeket a problémákat csak sorban, egyenként lehet megoldani. Fel kell mérni azokat a veszélyeket is, amelyeket egy esetleges akciót követően szükséges, évtizedekig tartó katonai jelenlét feltételezne". Solana ugyanakkor hangsúlyozta: nem szabad megfeledkezni arról, hogy Irak nem tartja be az ENSZ határozatait, és "arról a veszélyről sem, hogy a tömegpusztító fegyverek terroristák kezébe kerülhetnek".

Mariano Rajoy kijelentette, hogy a spanyol kabinet nem áll ki a támadás gondolata mellett: "Spanyolország annak a híve, hogy a kérdés diplomáciai úton haladjon tovább, de annak is, hogy az iraki kormány tegye lehetővé az ENSZ-ellenőrök visszatérését, megállapítandó, vajon igaz-e az, amire minden jel utal, hogy nagy mennyiségű vegyi és bakteriológiai fegyver van az országban."

Javier Solana az El Paísnak adott interjújában kitért a terrorizmussal kapcsolatos kérdések európai és észak-amerikai megítélésének elemzésére is. Szerinte "az USA csakis katonai prizmán keresztül méri a terrorizmus ellenes harcot. Szerintem ennek a harcnak a központja nem katonai jellegű, és nem is lenne szabad, hogy az legyen, hanem az őszinte tájékoztatás és információcsere az országok közt: ez viszont ma még nem elégséges." Emellett a konfliktusok megoldásában is különbség van: "Az EU továbbra is úgy néz szembe a problémákkal, hogy a többoldalúság módszereit használja. Mert tapasztalatból tudjuk, hogy jobb a többoldalúság, vagyis az, ha együtt dolgozunk, nem pedig mindenki külön-külön. Az EU a legjobb példa a többoldalúságra. Az USA viszont hátrafelé halad a többoldalúság területén" - így Solana.

Az El País újságírója az EU bővítésének - és az esetleges késedelemnek - a kérdésére is kitért. "Nem lesz késedelem. Az új tagok részt fognak venni a 2004-es európa parlamenti választásokon, ahogy ez tervben van. Már csak a költségvetési fejezetek lezárása van hátra, amire a német választásokat követően fog sor kerülni." Solana hangsúlyozta, hogy Lengyelország "már jobb helyzetben van", Ciprus pedig "minden valószínűség szerint szintén bekerülhet."

MTI

Kapcsolódó elemek