Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ország legnagyobb egészségügyi beruházása Debrecenben

Megkezdődött az utóbbi évtizedek legnagyobb magyarországi egészségügyi beruházása, az úgynevezett Auguszta-projekt nagy beruházásának a fővállalkozói szerződését kedden írta alá Fésüs László akadémikus, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke, valamint a kivitelezői konzorcium vezetői: Szűcs Gyula, a Hunép Rt. elnök-vezérigazgatója és Tolnai Tibor a Magyar Építő Rt. vezérigazgatója.


Dátum: 2005-09-06 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:45.410532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fésüs László elmondta: a 11 milliárd 287 millió forintos beruházás eredményeként a DEOEC II. számú telepén megépült 13 ezer négyzetméter összterületű új épület, és sor kerül az Auguszta főépület teljes körű rekonstrukciójára is.

Az új épületen kap helyet a központi műtőből ideg-, ér-, onkológiai-, mellkas-sebészeti, egynapos sebészeti és szeptikus műtőkkel, a központi aneszteziológia valamint az egységekhez tartozó klinikai osztályok 26 intenzív, és több mint 100 klinikai ággyal.

A rekonstruált főépületben helyezik el a neurológiai klinikát, a kardiológiai klinika egy részét, valamint a III. belgyógyászati klinika néhány részlegét. A beruházás 2007-re készül el.

Fésüs László akadémikus hozzátette: a létrejövő kardiovaszkuláris és onkológiai komplett regionális egészségcentrum az észak-alföldi és az észak-magyarországi régiók teljes betegellátási igényét kielégíti, a szív-érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések területén.

Az Auguszta-program keretében megkezdte működését az egészség obszervatórium, amely a térség hat megyéjében monitorozza az érrendszeri és daganatos megbetegedéseket - mondta.

Fésüs László a beruházás várható eredményének nevezte, hogy 2010-re 214 ezerrel kevesebb lesz a táppénzes nap a két régióban, s várhatóan 12 százalékkal csökken a daganatos, illetve az érrendszeri megbetegedése következtében fellépő halálesetek száma.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek