Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Podolák távol az igazságtól

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség visszautasítja Podolák György, az MSZP-frakció gazdasági munkacsoport vezetőjének állításait a Fidesz által kezdeményezett nemzeti vagyonszerződéssel kapcsolatban.


Dátum: 2005-09-06 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:45.706193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP által hivatkozott, az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvény (1995. évi XXXIX tv.) melléklete tartalmazza azokat a vagyonelemeket, melyeknek tartósan állami tulajdonban kell maradniuk, illetve felsorolja az állami tulajdon mértékét, arányát. Podolák úr csupán azt felejtette el megemlíteni, hogy ez a törvény ún. feles törvény - vagyis a szocialista kormány akár egyszerű többséggel bármikor módosíthatja annak tartalmát, ahogyan tette korábban is -, így a jelenlegi szabályozás semmilyen biztosítékot nem nyújt a Gyurcsány-kormány ésszerűtlen, kockázatos és korrupciógyanús privatizációs szándékaival szemben.

Nem igaz azon állítás sem, mely szerint a Fidesz nem vett részt a parlamenti munkában akkor, amikor a privatizációval kapcsolatos döntések születtek. Ezúton szeretnénk felhívni Podolák úr és az MSZP figyelmét, hogy a Nemzeti Petíció kapcsán a Fidesz már 2004. június 8-án törvényjavaslatot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy a stratégiai jelentőségű, tartós állami tulajdonban maradó társaságokat külön törvényi melléklet tartalmazza és kétharmados, azaz minősített többséggel lehessen csak a privatizációról dönteni.

Hasonlóan ahhoz a kezdeményezéshez, mellyel a Fidesz 2004. augusztus 6-án országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezte, a parlament kérje fel a kormányt, hogy állítsa le a folyamatban lévő, átgondolatlan magánosítást és ne tegyen visszafordíthatatlan lépést az állami vagyon elherdálására.

Szeretnénk emlékezetni az MSZP-t, hogy a szocialista többség lesöpörte a Fidesz javaslatait.

A Fidesz célja, hogy a nemzeti vagyonszerződéssel kétharmados törvényi garanciát nyújtson azon kiemelt stratégiai vállalatok számára, amelyek az emberek mindennapjait, biztonságát érinti. Felszólítjuk a szocialista párt képviselőit, hogy hazugságok megfogalmazása helyett a nemzeti vagyon kiárusításának megfékezése érdekében tegyenek végre kellő erőfeszítéseket.

Papcsák Ferenc

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja

Budapest, 2005. szeptember 6.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek