Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyik kutya, másik PR

Demszky Gábor főpolgármester sokadszorra jelentette be a fővárosi kutyapiszok elleni kampány kezdetét és leleplezett egy ürülékes cipőkből álló óriásplakátot.


Dátum: 2005-09-06 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:47.209037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció üdvözli, hogy a főváros 15 év után végre megpróbál tenni valamit a kutyapiszokkal teli utcák, parkok ellen, de sajnos nem a tényleges tevékenységre költik a pénzt, hanem megint PR-ra. A kampány egész éves keretösszegének majdnem fele - 80 millió forint - a kommunikációra megy el. Sajnos mostanában sok PR cég ólálkodik a főváros körül, így egyre több a gyanús szerződés, milliókat szórnak el reklámra.

A kutyapiszok elleni kampány PR szerződésével is megkerülte a főváros vezetése a közbeszerzési eljárást. A kampány PR szerződései úgynevezett visszterhes szerződések, ami azt jelenti, hogy a főváros pénzt ad és pontosan megszabja, hogy ezért milyen ellenszolgáltatást vár el. A visszterhes szerződéseket a törvény szerint közbeszerzési eljárás után lehet megkötni. Ellenben a főváros megkerülte a közbeszerzést és civil szervezetekre vonatkozó eljárással osztotta ki a profitorientált PR cégeknek a pénzt. A Fidesz vizsgálatot kezdeményez az újabb PR botránnyal kapcsolatban.

Budapest, 2005. szeptember 6.

Wintermantel Zsolt

frakcióvezető-helyettes

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek