Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kissinger egy német lapban Irakról

Irak katonai megszállása a demokratikus berendezkedés megteremtését szolgálná, s a háború utáni Németországban, illetve Japánban játszott amerikai szerep mintáját kellene követnie. Az Egyesült Államok katonai szerepének a tömegpusztító fegyverek megsemmisítésére és az újjáépítés kezdeti időszakára kell korlátozódnia.


Dátum: 2002-09-08 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:29.997071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minden további célt az iraki politikai folyamatra és politikai erőkre kell bízni - írta az Irakkal kapcsolatos politikai célokat körvonalazva Henry Kissinger volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, külügyminiszter a Welt am Sonntag című német lapban.

Kissinger szerint a döntés egyre sürgetőbb, s ebben a helyzetben Washington európai szövetségeseinek nem szabad a néző szerepét vállalniuk. Az amerikai szaktekintély szerint az európai kifogások zöme belpolitikailag motivált, számára nehezen elképzelhető, hogy a szövetségesek fél évszázad partneri viszonyát feláldozzák, amikor Bush amerikai elnök bejelenti majd döntését.

MTI

Kapcsolódó elemek