Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A VDSZSZ szolidáris a péti elbocsátottakkal

A Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZSZ) jogszerűtlennek és az Európai Unióban elfogadott normákkal ellentétesnek tartja azt, hogy a Péti Nitrogénművek Rt. vezetése több választott tisztségviselőt, köztük az üzemi tanács négy tagját elbocsátotta.


Dátum: 2005-09-06 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:49.621357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről a szakszervezet elnöke, Gál Rezső közleményben tájékoztatta kedden az MTI-t, tudatva, hogy a VDSZSZ szolidáris a meghurcolt munkavállalókkal az üzemi tanács és a helyi szakszervezet vezetőivel.

A Péti Nitrogénművek Rt. vezetése rendkívüli felmondással bocsátotta el a cég üzemi tanácsának négy tagját - tájékoztatta a társaság az MTI-t augusztus végén, az elbocsátást követően. Az indoklás szerint a döntésre az késztette az rt. vezetését, hogy az üzemi tanács, illetve az érdekükben meghatalmazás alapján eljáró jogi képviselő az rt. és az üzemi tanács között fennálló munkaügyi vitát, annak peranyagait kívülálló harmadik féllel ismertette.

Az MTI szakszervezeti források korábban úgy tájékoztatták, hogy az eset hátterében az áll: a kilenctagú üzemi tanács keresetet nyújtott be a bírósághoz. Ebben elsősorban azt jelölték meg, hogy a nitrogénművek vezetése nem vette figyelembe az üzemi tanács együttműködési jogát a cég tulajdonát képező művelődési ház, munkásszálló és a strand értékesítésekor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek