TV DEKO: új Filmmúzeum-érdekeltségű tematikus csatorna indul
Az idén újabb, a Filmmúzeum Televízió érdekeltségi körébe tartozó tematikus csatorna kezdi meg működését - mondta Tímár Rita, a kereskedelmi csatorna igazgatója kedden az MTI-nek.
Dátum: 2005-09-06 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:50.196409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az otthon, a kert és a barkácsolás témájával napi 14 órában foglalkozó TV DEKÓ-t a Filmmúzeum-TV Paprika Programház december elsején kívánja elindítani - tette hozzá.
Akárcsak a TV Paprika, a TV DEKO is tervezi sugárzását a határokon túlra is - jegyezte meg. Az új adó műsorairól annyit árult el, hogy számos saját gyártású programjuk lesz.
A Filmmúzeum kereskedelmi televízió 2001 novemberében, a kulináriát középpontjába állító TV Paprika tavaly novemberben indult.
MTI - fideszfrakcio.hu