Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csernobil: csupán 4000 áldozat?

Több mint 4000 áldozata volt a csernobili reaktorbalesetnek -állítja tanulmányában az ENSZ. Korábbi felmérések az áldozatok számát 15 ezerre becsülték.


Dátum: 2005-09-06 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:50.830328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világszervezet szerint azonban mindössze 56-an haltak meg közvetlenül a sugárzás miatt. A legtöbben rákban vesztették életüket, igaz a daganatos betegség túlélési aránya az ENSZ szerint 99 százalék. A jelentés azt állítja: az egészségügyinél sokkal lényegesebb a katasztrófa pszichés hatása. Az emberek véleménye ugyanis megváltozott az atomenergiáról a baleset nyomán.

***

Norvég környezetvédők vitatják a csernobili katasztrófa áldozatairól közzétett ENSZ-jelentés igazságtartalmát. A világszervezet tegnap Bécsben ismertette jelentését, amelyben 4000-ben határozták meg az atomerőmű-baleset okozta rákbetegségekben elhunytak számát. A norvég környezetvédők szerint 200 ezer helyszínre vezényelt katonát és polgári személyt, az erőmű dolgozóit és a szomszédos körzetek lakóit, összesen 600 ezer embert ért sugárdózis. Az áldozatok valós száma bizonyosan 4000 sokszorosa...

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek