Irak vezetői nem jutottak kompromisszumra az alkotmány szövegéről
Irak vezetői nem jutottak kompromisszumra az alkotmány szövegéről, ezért az a szunniták által elutasított formájában kerül népszavazásra a jövő hónapban.
Dátum: 2005-09-06 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:51.118752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alaptörvény tervezetét másfél hete fogadta el a bagdadi parlament kormánypárti többsége. Az elmúlt napokban a síita-kurd koalíció arra törekedett, hogy változtatások árán megszerezze a szunnita politikusok támogatását is.
A szunniták már korábban közölték, hogy az alkotmány elutasításáért fognak kampányolni. A törvény elfogadását rendkívül szigorú feltételhez kötik Irakban, már az is megakadályozza, ha a 18 tartományból akár csak háromban nem lesz meg a kétharmados támogatás.
MR - fideszfrakcio.hu