Képviselőjelöltek felkészítése Szárszón
Felkészítő tréninget tart a Fidesz a választókerületi elnökök, vagyis a potenciális képviselőjelöltek számára szeptemberben. Az első csoport szerdán fejezi be a háromnapos "kiképzést", amelyet Balatonszárszón tartottak - mondta el Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az MTI-nek.
Dátum: 2005-09-06 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:54.105764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A program során a választókerületi elnököket a Fidesz kampánystábja készíti fel a médiaszereplésekre, ugyanakkor a szervezők arra is kíváncsiak, hogy a képviselőjelölteknek mi a véleménye a Fidesz eddigi munkájáról, kampányairól - közölte a politikus.
Mint mondta, a 176 választókerületi elnök négy csoportban vesz részt a felkészítésen, az első csoport szerdán fejezi be a háromnapos tréninget, de a többiek felkészítésére is még várhatóan szeptemberben sor kerül.
A programban a Fidesz kampányának vezetői előadásokat tartanak, az MTI Fidesz-körökből származó információi szerint hétfőn Orbán Viktor pártelnök is szólt a képviselőjelöltekhez.
MTI - fideszfrakcio.hu