Gyurcsány kampányhevületében csak az igazságra nem figyel
Gyurcsány Ferenc kampányfórummá silányította a rendezvényt. Valós helyzetértékelés helyett szokványos sikerjelentéseit adta elő most is, (...) bárhol jár, sikerjelentéseket hallunk tőle, nem a valóságot" - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. A politikus a kormányfő és a misszóvezetők találkozóján elhangzottakra reagált.
Dátum: 2005-09-06 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:56.208557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beszél az ötéves adócsökkentési tervről, csak azt felejtette el megemlíteni, hogy most vezették be a 35. adóemelést. Elfelejti elemezni a drasztikus költségvetési hiányt, amelyért a kormány gazdaságpolitikája a felelős, és ami miatt "oda jutottunk, hogy az egész évre tervezett hiányt gyakorlatilag az első félévben sikerült elérni" - mondta a szóvivő.
Elegánsan elsiklott a kormányfő a londoni Fitch hitelminősítő intézet jelentése mellett, amely szerint várhatóan Magyarország a régióból utoljára csatlakozik az eurózónához - tette hozzá Halász János.
A rendezvényen két dolog világossá vált: változatlanul nincs gazdaságpolitikája a szocialista kormánynak, és konkrét gazdaságpolitikai lépések sem várhatók az elkövetkező hónapokban - mondta.
Szintén kiderült és szomorú, hogy Gyurcsány Ferenc változatlanul kiáll az "esztelen privatizáció" mellett, azaz a kormány politikájának köszönhető hatalmas költségvetési lyukakat az állami vagyon elkótyavetyélésével akarja betömködni.
MTI - fideszfrakcio.hu