Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország nettó EU-befizető lett

Csak az számít, hogy mekkora összeget használtunk fel az uniós pénzekből, a többi csak ködösítés - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Boros Imre. Az Orbán-kormány uniós pénzekért felelős minisztere a jelenlegi tárca nélküli szakminiszter mondataira reagált, aki szerint kétfajta elszámolás van. Az egyiknél mínusz 27, a másiknál plusz 76 milliárdos a mérleg.


Dátum: 2005-09-07 07:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:57.668219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország tavaly több pénzt fizetett be az unió kasszájába, mint amennyit onnan visszakapott - támasztotta alá ellenzéki képviselők és szakértők által hónapok óta hangoztatottakat az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentése. Eszerint múlt évi uniós egyenlegünk mínusz 27 milliárd forintot tett ki. A számvevők azt is megállapították, hogy a támogatások koordinációjáért felelős Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál az együttműködési problémák és a szakmai tapasztalat hiánya is közrejátszott abban, hogy a támogatások igénybevétele hosszadalmassá vált.

Baráth Etele, az európai uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter tegnap a Nap-keltében azt mondta: kétfajta elszámolás van, amit az ÁSZ is elismer jelentésében. A számvevőszék a zárszámadás kapcsán a költségvetésből kifolyó s abba beérkező összegeket állapítják meg. A büdzsén keresztül folyó költségeken keresztül ez valóban huszonhétmilliárd forint mínuszt mutat. Ám ha megnézzük azt, hogy a kincstárban ott van egy egységes számla, ami a jegybankon keresztül beérkezett európai uniós támogatások egészét fogja föl, akkor bizony a hetvenhatmilliárdos forint többlet az igaz. Tehát mind a két szám igaz, nem érdemes rajta vitatkozni, hanem el kell fogadni, hogy mi Magyarország nettó pozícióját kell hogy számoljuk, hiszen az EU is ezt számolja - mondta Baráth Etele. A Pénzügyminisztérium tartja magát korábbi álláspontjához, miszerint Magyarország 76 milliárd forintos plusszal zárta az elmúlt évet. Pichler Ferenc, a tárca szóvivője kiemelte, hogy az EU-ban használatos szabályokat alkalmazva kalkuláltak, s ezek szerint az a fontos, mennyi pénz jött be az országba.

Boros Imre, az Orbán-kormány uniós pénzekért felelős tárca nélküli minisztere elmondta: az számít, hogy mekkora összeget használtunk fel, a többi csak ködösítés. A pénzlehívások terén azonban siralmas a kép. A programok előkészítése silány, a szerződések csúsznak, ahol mégis rendben van minden, ott pedig "elfelejtenek" fizetni. A problémák az intézményi háttér hibáiban és a magyar társfinanszírozáshoz szükséges források hiányában keresendők. A tárcáknál lévő pénzügyi csapok a miniszterelnök kezében vannak, amiket az elmúlt időben Gyurcsány Ferenc elzárt.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek