MSZP: "Rakd be, és érezd jól magad!"
Több, mint 58 millió forintba kerül az MSZP "Buli Színe" című akciója. A közeljövőben három életmód magazin mellékleteként lesz kapható a '80-as '90-es évek zenéit tartalmazó CD. A kormányfő szerint a rendhagyó kezdeményezés még mindig nem a választási kampány része.
Dátum: 2005-09-07 07:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:58.275593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagyobbik kormánypárt - bár tagadja, hogy megkezdte volna kampányát - főleg fiataloknak szóló reklámokkal árasztotta el Budapestet. A közvéleménykutató cégek legutóbbi összesített mérései azt mutatják: a 25 és 35 év közötti korosztálynál az átlagosnál is jóval nagyobb az ellenzéki párt előnye. Heteken belül három életmódmagazinban már MSZP-s CD-k is lesznek a '80-as '90-es évek zenéivel, ami a "Buli Színe" címet kapja.
"Azt szeretnénk, hogy aki olvassa ezt az életmód magazint, lehet fiatal, lehet fiatalos, lehet idősebb is természetesen, ha ezt a CD-t berakja, akkor régi emlékek jutnak eszébe, régi társaság, barátok, jó bulik. Meghallgatja a zenét és jól érzi magát" - magyarázta Nyakó István, az MSZP szóvivője.
A politológus szerint a politikai érdektelenség felé fordult fiatalokat szeretné magához csalogatni az MSZP, amihez a válogatás CD csak az első lépés. A tervek szerint ősszel kétmilliós példányban szórják szét a szocialisták reklámanyagaikat - ez egyébként ellenkezik a kormány negyedik SMS kampánykérdésével, amely a reklámanyagok postaládába dobásának tiltására vonatkozott.
"A politikai kampányokban egyre inkább felismerhetővé válik a kereskedelmi marketing eszköztára. A CD küldés, valamilyenfajta mellékletek adása is ebbe az eszköztárba tartozik. Az MSZP imázskampánya arról szólhat, hogy a korábban, 2002-ben az MSZP-re szavazókat megerősítsék a korábbi választásukban, és akik elpártoltak az MSZP-től a bizonytalanok táborába, őket visszatérésre mozdítsák" - vélekedik Kiszelly Zoltán politológus.
Gyurcsány Ferenc telefonon is felkeresi majd a leendő választókat. A kormányfő hangja természetesen rögzített lesz, így a vonalas készülékek tulajdonosai kénytelenek lesznek végighallgatni az üzenetrögzítőt, mivel nem szakad meg a vonal, amíg a hívó fél le nem teszi a kagylót.
Hozzávetőlegesen több, mint 58 millió forintot fordít az MSZP a Buli színe című akciójára. Ez az összeg a párt kampánypénzének több mint negyedét teszi ki. Ennek ellenére a párt szóvivője állítja: ez még nem a kampány, és természetesen minden ehhez hasonló akciójukkal az Állami Számvevőszék felé is el tudnak számolni.
Nyakó István,
az MSZP szóvivője a Színes Bulvárlapnak a CD-s kampány kapcsán elmondta: itt nem feltétlenül szavazatszerző akcióról van szó.
- Ott a CD a fiatalok számára kedves zenékkel. Rakd be, és érezd jól magad! Ez a fő üzenete az akciónak.
Forrás: Hír Televízió, Színes Bulvár Lap
fideszfrakcio.hu