Érseki szentmise a máriapócsi búcsún
Szentmisét mutat be Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vasárnap Máriapócson, majd beszédet mond az Istenszülő születésének búcsúján.
Dátum: 2005-09-07 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:02.187122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érseki szentmise 9.00 órakor kezdődik, az ünnepi szent liturgiát 11.00 órától tartják, utóbbi szertartást a Magyar Televízió élő adásban közvetíti - tájékoztatta a Hajdúdorogi Görög Katolikus Püspöki Hivatal sajtóreferense az MTI-t.
Kocsis Éva elmondta: a szent liturgiát Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyés püspök végzi a máriapócsi bazilika előtti téren felállított tábori oltárnál.
A búcsúra több tízezer zarándokot várnak az Európa-szerte híres Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kegyhelyen.
Az Istenszülő születésének búcsúja kétnapos lesz, szombaton 13.00 órakor kezdődnek a szertartások, szent liturgiák, szentmisék, körmenetek, majd virrasztás lesz a kegytemplomban.
Vasárnap 4.30 órától magyar-, majd ószláv-nyelvű szent liturgiát tartanak. Az érseki szentmise előtt reggeli istentiszteleten vesznek részt a zarándokok a máriapócsi bazilikában.
MTI - fideszfrakcio.hu