Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga Mihály: Gyurcsány Ferencnek szembe kell néznie a valósággal

Kampány helyett kormányzati cselekvésre és munkára lenne szükség. Az emberek nem identitáskampányra, nem egy identitásválságban lévő párt problémáira kíváncsiak, hanem arra, mi történik a munkanélküliség tekintetében, a benzinárakkal, azzal a pénzzel, amit adó formájában befizetnek - mondta Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-09-07 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:03.665049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Gyurcsány Ferencnek szembe kell néznie a valósággal, azzal a helyzettel, amiben az ország helyzete van. Vegye le a rózsaszín szemüveget és átlátható költségvetéssel, valódi adócsökkentéssel segítse a magyar gazdaságot, a vállalkozókat és magánszemélyeket - szólította fel a miniszterelnököt Varga Mihály.

Ami államháztartási területen folyik, az egy kötéltáncos tudását is igényli - fogalmazott a politikus.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy 97 százalékban már teljesült az egész évre tervezett államháztartási hiány, és ebben az adatban már szerepel az a maradványelvonás is, amelyről a kormány augusztus elején döntött.

- Eddig 996 milliárd az államháztartás hiánya, ez 97százaléka az egész évre tervezetnek - mutatott rá Varga Mihály. Megjegyezte: 26 milliárd lehetne már csak a hiány a következő négy hónapban ahhoz, hogy az egész évre számított deficit teljesüljön. Hogy ez kivitelezhetetlen, azt a kormánynak is be kell látnia - tette hozzá.

Büszkeségre, hátradőlésre semmi ok

Varga Mihály elmondta: a Fitch ismét minősített: Észtország, Szlovénia, Litvánia már 2007-től euróval fognak fizetni, miközben Magyarországról rendkívül lesújtó kritika született ebben az anyagban. Az euró bevezetése 2010-re nem valósulhat meg, a legreálisabb, hogy ez az időpont 2011-re tolódik, mondta a politikus.

Legalább 15-20 forinttal kellene csökkenteni az üzemanyagárakat terhelő adókat - hívta fel a figyelmet Varga Mihály. Jelenleg az is jelentős áfa-bevételkiesést okoz, hogy sok fuvarozó és autós Romániában vagy Ukrajnában tankol, így ha csökkentenék az árakat, számítani lehetne arra, hogy ez a trend megfordul. A Fidesz egy átmeneti adócsökkentést javasol, egy-két hónap után pedig kiderülne, hogy ez jelent-e terhet a költségvetésnek.

A munkanélküliséggel kapcsolatban megjegyezte: rosszabb helyzetben van Magyarország, mint tavaly ilyenkor, 38 ezerrel több munkanélküli van országban, az egy évnél régebben munka nélkül lévők száma 15 százalékkal nőtt, míg a 25 év alatti munkanélküliek száma 26 százalékkal emelkedett.

Három év totojázás után, a kormány elkezdhetne érdemi döntéseket hozni

A Fidesz azt várja, hogy három év totojázás után, a kormány kezdjen el érdemi döntéseket hozni, egy átlátható költségvetés és adócsökkentés formájában - jelentette ki Varga Mihály.

Kérdésre válaszolva hozzátette: a kormányzatnak nyáron lett volna az utolsó lehetősége arra, hogy valódi kiadáscsökkentő lépéseket hozzon, sőt valószínű, hogy a 300 milliárd forintos maradványelvonást sem lehet teljesíteni, hiszen a Pénzügyminisztérium bizonyos esetekben felmentést adhat ez alól, így az összeget módosíthatja az egyes tárcák lobbitevékenysége, a miniszterek érdekérvényesítése, vagy koalíciós alku.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek