Elhalasztották a döntést Schönthal Henrik előzetes letartóztatásáról
Elhalasztotta a döntést Schönthal Henrik előzetes letartóztatása ügyében a bíróság szerdán, mert a nyomozati iratok nem érkeztek meg a bíróságra - mondta el a Kulcsár-ügyben meggyanúsított 67 éves üzletember védője az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2005-09-07 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:07.543208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A nyomozati iratok hiányában nem lehetett érdemi döntést hozni, ezért döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság a halasztás mellett" - magyarázta Bárándy Péter.
Az ügyvéd hozzátette, hogy védence nem került szabadlábra, mert a hétfőn elrendelt őrizet csütörtök délben jár le. A bíróság pedig várhatóan csütörtök reggel dönt az előzetes letartóztatásra irányuló ügyészségi indítványról.
A Fővárosi Főügyészség szerdán indítványozta a Fővárosi Bíróság által kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján hétfőn őrizetbe vett Schönthal Henrik előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróságon.
Az ügyészség szerint az előzetes letartóztatást az teszi indokolttá, hogy a különösen jelentős értékben elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel gyanúsított Schönthal Henrik szabadlábon hagyása nehezítené az eljárás lefolytatását. Az Egyesült Államokból hétfőn önként hazatért Schönthal Henriket a Fővárosi Főügyészség ügyészei és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vették őrizetbe a Ferihegyi repülőtéren.
Schönthal Henriket még aznap kihallgatták és meggyanúsították pénzmosással, és bűnsegédként elkövetett sikkasztással, illetve magánokirat-hamisítással. A gyanúsított egyelőre nem tett vallomást.
Bárándy Péter hétfőn elmondta: ügyfele "együttműködés eredményeként", önként tért haza, tudatában annak, hogy őrizetbe veszik. Várhatóan napokon belül részletes vallomást fog tenni a Kulcsár-ügyben.
MTI - fideszfrakcio.hu