Merkel bírálja a tétlenséget az európai alkotmány ügyében
Angela Merkel, a német konzervatív ellenzék kancellárjelöltje szerdán bírálta, hogy az európai alkotmány ügyében hetek óta nem történik semmi.
Dátum: 2005-09-07 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:07.890100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európai alkotmány elfogadásának gépezete akkor kezdett el akadozni, amikor Franciaország és Hollandia népszavazáson elutasította az alkotmányt. Az Európai Unió vezetőinek egy része az elutasítások után a helyzet átgondolása mellett foglalt állást.
A kancellári posztra törő Merkel szerint "jó dolog a gondolkodási szünet, ha tudjuk, miről gondolkodunk". Merkel a maga részéről azt kívánja szorgalmazni, hogy a gondolkodási szünetben a polgároknak az EU-t érő legfőbb kifogásaival foglalkozzanak. Merkel szerint a legtöbb kifogás azért éri az EU-t, mert "erős a hajlam a bürokratizálódásra, Brüsszel beavatkozik olyan dolgokba is, amelyeket helyi szinten jobban tudnának rendezni."
Angela Merkel az alsóház (Bundestag) választás előtti utolsó rendes ülésén megerősítette: a német konzervatív pártok (CDU/CSU) változatlan erővel ellenzik Törökország teljes körű EU-tagságát, s megpróbálják érvényesíteni álláspontjukat.
Joschka Fischer külügyminiszter azzal érvelt, hogy a konzervatívok Európa és Németország biztonsági érdekeit veszélyeztetik álláspontjukkal, Merkel Fischer szerint nem rendelkezik világos fejjel és elemző készséggel, amely alkalmassá
tenné őt külpolitikai feladatokra. Franz Müntefering, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke úgy vélte, hogy Merkel "talán alkalmas funkcióra Abszurdisztánban, de nem alkalmas Németország kancellárjának posztjára".
A Forsa közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felmérése szerint a konzervatív és liberális ellenzék (CDU/CSU/FDP) nem rendelkezne többséggel, ha most lennének a választások. A másik oldal, a szociáldemokraták, a zöldek és a baloldali választási szövetség egy százalékpontos előnybe kerülne, ha össze akarnának fogni. A hétfőn és kedden készült felmérésben a szociáldemokraták feljöttek 34 százalékra, három ponttal többet kaptak, mint az előző heti Forsa-felmérésben, míg a CDU/CSU egy pontot leadott és 42 százalékon áll.
Az Emnid intézet szintén szerdán közzétett kimutatásában viszont a CDU/CSU/FDP még mindig vezet hajszállal. Az Emnid hétfőn, közvetlenül Gerhard Schröder kancellár és Angela Merkel vasárnap esti televíziós vitája után zárta le vizsgálódását.
Németországban szeptember 18-án tartanak előre hozott parlamenti választásokat.
MTI - fideszfrakcio.hu