Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szócsépléssel nem lehet kormányozni

A Fidesz arra kéri a kormánypártokat, hogy a kampány kérdéseire az országgyűlési választások kiírását követően, jövő év elején térjenek vissza, addig azonban azt tanácsolja, hogy az MSZP és az SZDSZ foglalkozzon a kormányzással - egyebek között ezt tartalmazza Rogán Antalnak, a Fidesz kampányfőnökének az SZDSZ-es Horn Gáborhoz címzett szerdai válaszlevele.


Dátum: 2005-09-07 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:08.475652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horn Gábor

kampányfőnök úr részére

Szabad Demokraták Szövetsége

Tisztelt Horn Gábor Úr!

Több, mint háromnegyed évvel a választások előtt nem a kampány a legfontosabb az emberek számára. A Szabad Demokraták Szövetsége és az MSZP kormánypártok. Önöknek kampány helyett kormányozniuk kellene. Megoldást keresni a növekvő munkanélküliségre, a hihetetlen magasságba szökött benzinárakra, a kórházakat és iskolákat fenyegető költségvetési csődhelyzetre.

Plakátokkal, miként a szocialisták, vagy felesleges négypárti szócséplésekkel, mint Önök teszik, nem lehet kormányozni. Kérjük, hogy kampány helyett koncentráljanak a kormányzásra, és térjünk vissza akkor a kampány kérdéseire, mikor az időszerű lesz: a jövő év elején, az országgyűlési választások kiírását követően.

Budapest, 2005. szeptember 07.

Tisztelettel:

Rogán Antal

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek