A Béla király útra költözik Sólyom László
Eldőlt, hogy Sólyom László államfő rezidenciája az elődjeinek is otthont adó Béla király úti ingatlan lesz - erősítette meg egy napilap információját szerdán a kormányszóvivő az MTI-nek.
Dátum: 2005-09-07 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:09.661411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megérkezett a köztársasági elnök levele a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz, amelyben Sólyom László egyértelművé tette, hogy alkalmasnak tartja a Béla király úti házat rezidenciának - mondta László Boglár a Népszabadságban megjelent értesüléssel kapcsolatban.
A szóvivő tájékoztatása szerint a beköltözés dátuma függ attól, hogy Mádl Ferenc, aki új otthona felújításának befejezésére vár, mikor költözik ki a rezidenciáról, illetve attól, hogy ha szükség lesz rá, mikor fejeződnek be a Béla király úti ház rekonstrukciós munkálatai.
A Béla király úti rezidencia úgy lehet mégis az új államfő otthona, hogy a közelmúltban kiderült: az ingatlanegyüttes, amelyért a fejlesztési bank évekkel ezelőtt kétmilliárd forint előleget fizetett ki, mégsem lesz az MFB tulajdona.
MTI - fideszfrakcio.hu