Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A GVH feltételekkel javasolja a Mol gázületág eladását

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bizonyos feltételek teljesülése esetén javasolja a Mol gázüzletág eladását az EU Bizottság verseny főigazgatóságának, melynek november 17-ig kell meghoznia döntését a vásárlás versenyjogi vonzatairól - mondta Nagy Zoltán, a GVH elnöke, a parlament gazdasági bizottságának szerdai ülésén.


Dátum: 2005-09-07 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:10.903677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: az egyik feltétel, hogy az új tulajdonoson kívül más cégek is hozzáférhessenek a Magyarországon kitermelt földgázhoz, illetve a gáztárolókhoz. A GVH azt is javasolja, hogy a gázüzletág új tulajdonosa ne hívhassa le opciós jogát a gázvezeték-rendszer megvásárlására.

A Magyar Energia Hivatal - szintén feltételekkel - június 28-án engedélyezte a Mol gázüzletágának részbeni eladását a német energiaszolgáltatónak, az E.ON Ruhrgas Internationalnak, és a két társaság tavaly november elején írt alá kötelező érvényű szerződéseket.

Az MTI korábbi híradása szerint az E.ON a gázkereskedelemmel foglalkozó Mol Földgázellátó Rt. és a gáztárolással foglalkozó Mol Földgáztároló Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatát, valamint a Panrusgáz 50 százalékát veszi meg. A Mol teljes gázüzletágának piaci értéke mintegy 2,2 milliárd euró.

A tranzakció létrejöttéhez az EU versenyhivatalának engedélye is szükséges. A magyar jog szerint a részesedésszerzés megvalósulásához ugyanis több hatóság, így például az EK Bizottság verseny főigazgatósága jóváhagyó határozatára is szükség van, és csak akkor hajtható végre a befolyásszerzés, ha minden érintett hatóság a saját hatáskörében eljárva kedvező döntésre jutott az ügylettel összefüggésben.

Az EU versenybizottságának korábbi közleménye szerint: "az első vizsgálatok azt mutatják, hogy a tervezett átvétel komoly aggodalmakat vet fel a verseny szabadságával kapcsolatban a gázszolgáltatási lánc teljes vertikumában Magyarországon"

Nagy Zoltán, a GVH 2004. évi tevékenységéről szóló beszámolójában kiemelte: a kartellügyekben tavaly mintegy nyolcmilliárd forint bírságot szabtak ki, amelyből hétmilliárd autópályát építő cégeket érintett, bár hogy ebből mennyi fog ténylegesen befolyni, az bizonytalan, mivel az érintettek a bíróságon támadták meg a GVH határozatát.

A hivatal elnöke emlékeztetett arra, hogy egy 2000-2001-es útfelújítási kartellügyben a bíróság várhatóan szeptember végén hoz döntést.

Nagy Zoltán kifejtette: az elmúlt évben a hivatal két nagy átfogó piaci vizsgálatot végzett, amiből a jelzáloghitelezési piacra vonatkozót a jövő héten hozzák nyilvánosságra, míg a villamos energia piaci tanulmány befejezésére még néhány hetet várni kell.

A GVH elnöke a jelzáloghitelezési vizsgálat tapasztalatai közül kiemelte, hogy a jegybanki kamatok folyamatos csökkenését a kereskedelmi banki hitelkamatok nagyon lassan követik. Ennek ellenére a hitelintézetek között nem mutatható ki összejátszás, és az árak együtt mozgása. Javasolják, hogy a bankok javítsanak a tájékoztatásuk minőségén, hogy a hitelfelvevők számára világos legyen a hitelkonstrukciók közötti különbség.

Nagy Zoltán kifejtette: a GVH gondolkodik a Mol árképzésével kapcsolatos újabb vizsgálat indításán, ha erre elégséges okot lát, annak ellenére, hogy korábban vizsgálta már ezt a hivatal, és jelenleg is bírósági per van folyamatban.

Az Állami Számvevőszék összességében kedvezőnek ítélte a GVH 1996-2004. közötti időszakot átfogó működését, és javaslatot tett a bírságok emelésére.

A gazdasági bizottság egyhangúlag általános vitára bocsátotta a GVH 2004. évi tevékenységéről szóló jelentést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek