Későn érkeztek meg a bírósághoz a Schönthal-iratok
Elhalasztotta a döntést Schönthal Henrik előzetes letartóztatása ügyében a bíróság szerdán, mert a nyomozati iratok nem érkeztek meg a bíróságra - mondta el a Kulcsár-ügyben meggyanúsított 67 éves üzletember védője az MTI érdeklődésére. A bíróság tájékoztatása szerint későn, illetve csak részben érkeztek meg a szükséges iratok.
Dátum: 2005-09-07 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:11.231522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán az MTI érdeklődésére annyit közöltek, hogy az előzetes letartóztatás ügyében kitűzött ülés időpontja előtt negyedórával érkeztek meg az iratok a bíróság épületébe. Az ügyész által megjelölt bizonyítási eszközök pedig csak részben álltak rendelkezésre.
A Fővárosi Főügyészség szerdán indítványozta a Fővárosi Bíróság által kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján hétfőn őrizetbe vett Schönthal Henrik előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróságon.
MTI - fideszfrakcio.hu