"Vizsgálóbizottság után kiált" a kereskedelmi tévék koncesszió-hosszabítása
Vizsgálóbizottságnak kellene tanulmányoznia a két országos kereskedelmi televízió koncesszió-hosszabbításának módját - javasolta Halász János fideszes képviselő az Országgyűlés kulturális és sajtó bizottságának szerdai ülésén.
Dátum: 2005-09-07 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:11.512711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ez az ügy vizsgálóbizottság után kiált" - mondta az ülésen, amelynek egyik napirendi pontja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének e témával kapcsolatos beszámolója volt.
A tanácskozás után Halász János az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy sokkal kedvezőbb feltételekkel lehetett volna szerződni a mostani jogosultság 2007-es lejártát követő öt esztendőre a műsorszolgáltatókkal, mint ahogy az történt.
"Nem az ügy kiált vizsgálóbizottságért, hanem a Fidesz" - mondta az ülésen a szocialista Újhelyi István, aki szerint az ellenzék csupán vihart akar kavarni a téma elővételével.
Az ORTT július végén - két körzeti és három tucat helyi műsorszolgáltatóéval csomagban tárgyalva - öt évvel hosszabbította meg az RTL Klub és a TV2 két év múlva lejáró koncesszióját.
MTI - fideszfrakcio.hu