Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fővárosi képviselők tájékozódnak Erdélyben és Moldvában

A moldvai csángómagyarok számára Rekecsinben építendő iskola helyzetéről, a magyar állami segítséggel létrehozott és működtetett Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) első öt évének tapasztalatairól, valamint az árvíz sújtotta udvarhelyszéki falvak állapotáról tájékozódik Romániában a budapesti közgyűlés kisebbségi, emberi jogi és vallásügyi bizottsága.


Dátum: 2005-09-07 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:12.665602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyolctagú küldöttség tagjai között kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt vannak. "A moldvai csángómagyarok helyzetével kívánunk megismerkedni háromnapos ottlétünk alatt" - jelentette ki szerdán Csíksomlyón az MTI-nek Tirts Tamás, a küldöttség vezetője. A képviselő szerint a Bákó megyei Rekecsinbe tervezett magyar iskola építéséről, illetve az ehhez szükséges további anyagi segítségnyújtás lehetőségeiről is képet akarnak alkotni maguknak.

A bizottság moldvai útja előtt Gergely István csíksomlyói plébánosnál tájékozódtak a Moldvában uralkodó állapotokról, majd Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot keresték fel, a moldvai Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükkön pedig Deáky András tanárral kívántak megbeszélést folytatni.

A bizottság tagjai Bákóban a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége vezetőivel, a csángó oktatási program felelőseivel találkoznak, majd felkeresnek több, csángómagyarok által lakott települést. A Moldvában tapasztaltakról szombaton beszélgetnek Böjte Csaba dévai ferences szerzetessel, a rekecsini iskola építtetőjével.

"Látogatásunk másik célja a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) működésének első öt éve során szerzett tapasztalatok megismerése volt" - mondta Tirts Tamás.

Hangsúlyozta, hogy marosvásárhelyi megbeszéléseik alkalmával egyértelműen pozitív kép alakult ki az egyetemen folyó munkáról, annak eredményességéről.

A képviselő elmondta azt is, hogy az árvíz sújtotta udvarhelyszéki falvakban a fővárosi cégek, kereskedők által felajánlott adományokat adtak át a károsultaknak és tájékozódtak a helyreállítási munkálatokról. Hozzáfűzte: fertőtlenítőszert, takarókat és készpénzt hoztak a rászorultaknak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek