Kitelepítettek találkozója
Szeptember 10-én, délelőtt kezdődik Komáromban, a Monsotori erődben a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak IV. Országos Találkozója. Ökumenikus egyházi szertartás, és kulturális programok keretében emlékeznek a történelmi eseményekre.
Dátum: 2005-09-07 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:14.812825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozót a komáromi Kecskés László Társaság szervezi, és minden olyan település kapott meghívót az eseményre, ahova és ahonnan az MTA kutatóanyaga szerint sor került kitelepítésre, deportálásra. A tavalyi találkozó óta a helyszín is változott: idén nem a Duna két partján, hanem csak a Monostori erődben lesznek programok. Több kiállítás is lesz a helyszínen, az egyik az alsószeli születésű, néhai Pancza Ernő felvidéki gyűjteménye, amely gyönyörűen faragott, felöltöztetett figurákkal a felvidéki életet mutatja be. A komáromi fafaragó, Bruncz János kiállításán a magyar falu és a magyar történelem képeit és szobrait láthatják az érdeklődők. A délutáni program 14 órakor a Monostori erődben, a találkozó felvidéki díszvendégének, Dunaradvány község kulturális bemutatkozó műsorával folytatódik. Délután négy órakor több párhuzamos program veszi kezdetét. Az emlékmű melletti színpadon Meister Éva "Csöndes kiáltvány a vesztesekért" című műsora lesz látható. László Péter, az MTA professzora és Szarka László, az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója egy beszélgetés keretében mutatja be a kitelepítésről szóló két új könyvét a konferenciateremben. Az erőd udvarán a komáromi lovasíjászok tartanak látványos bemutatót. Este fél héttől - Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja alelnökének köszöntője után - az erdélyi Szkítia együttest hallhatják az érdeklődők az erőd nagyszínpadán.
Forrás: Hídlap, 2005. szeptember 7.