Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezren a fertőzésveszély ellenére sem akarja elhagyni New Orleanst

Újjáépítés, anyagi segítség, munkahelyteremtés - ezek a feladatai most az amerikai kormányzat a hurrikán sújtotta övezetben.


Dátum: 2005-09-08 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:17.116944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai kormányzat úgy döntött, hogy a hurrikán okozta katasztrófák minden egyes túlélőjének 2000 dollárt ad, illetve olyan hitelkártyát, amelyről 2000 dollár hívható le. A hitelkártyák kiosztását már meg is kezdték. A károk felszámolására és az újjáépítésre egyébként a becslések szerint 150 milliárd dollárt kell majd költenie a költségvetésnek.

Egyedül az utak rendbehozatala 2,5 milliárd dollárt emészt majd fel, plusz valamilyen módon segítenie kell még azokat is, akik most munka nélkül maradtak. Egyelőre erre is csak becslések vannak, és ezek szerint a hurrikán mintegy 400 ezer munkahelyet is elsöpört. Persze egyelőre változatlanul a mentés a fő feladat.

Napi 16-18 órában mentenek, elsősorban még mindig New Orleansban, ahol nem egy makacs lakó egyáltalán nem akar kiköltözni és nem is kevesen vannak, 15 ezerre tehető a számuk. Ámbátor a város híres francia negyede csodával határos módon nem pusztult el. A kiürítést azonban a hatóságok mindenképpen végrehajtják.

A várost elöntő víz ugyanis annyira fertőzött, hogy pusztán az érintése is veszélyes. A mentőalakulatok most már a víz visszahúzódásával a város eddig megközelíthetetlen, feltáratlan negyedeibe is eljutnak, de a város 60 százaléka változatlanul vízben úszik. Az épületek túlnyomó többségét, ha egyáltalán lehet, újra kell építeni. Közben valószínűleg a kormányt érő heves kritika okán is egymást érik a miniszteri vizitek a katasztrófa sújtotta térségben.

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársai jól vannak és a Mississippi állambeli Galfportban dolgoznak. Három fővel egészült ki a csapat és romeltakarításban, illetve házak helyreállításában segítenek.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek