Külkereskedelem I-VII. hó: 1,51 milliárd euró hiány
A külkereskedelmi termékforgalom idei, első hét havi hiánya 1,51 milliárd euró volt az előzetes adatok szerint, ami 1,092 milliárd euróval alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2005-09-08 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:19.347220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A KSH közleménye szerint az év első hét hónapjában a kivitel 27,3 milliárd euró volt, ami 9,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A behozatal értéke 28,812 milliárd euró volt, 4,5 százalékkal
több mint tavaly ilyenkor.
A KSH első becslése szerint az idén júliusban a kivitel értéke 3,88 milliárd euró, a behozatalé 4,18 milliárd euró volt, ami az export esetében 4,3 az importban pedig 5,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.
A júliusi hiány 304,3 millió eurót tett ki, egy évvel korábban 248,9 millió euró volt.
A külkereskedelmi termékforgalom január-júniusi hiánya 1,179 milliárd euró volt az előzetes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 2,317 milliárd euró deficittel. Az év első hat hónapjában a kivitel 23,502 milliárd euró volt, 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A behozatal értéke 24,682 milliárd euró volt, 5,4 százalékkal több mint tavaly ilyenkor.
Az idén júniusban az első becslés szerint a hiány 113,7 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 284 millió euróval.
Júniusban a kivitel az előző év azonos időszakához képest 8,7 százalékkal nőtt, elérte a 4,310 milliárd eurót. Az import 4,1 százalékkal bővült, júniusban 4,423 milliárd eurót tett ki.
Forintban számolva, a külkereskedelmi mérleg első hét havi hiánya 374 milliárd A kivitel 6.757 milliárd forint volt ebben az időszakban, 5,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg a 7.131 milliárd forint értékű behozatal 1,2 százalékkal haladta meg azt.
Júliusban az első becslés szerint a hiány 75,5 milliárd forint volt, 12 milliárd forinttal magasabb mint 2004 azonos időszakában. A kivitel 957 milliárd forintot, a behozatal 1.033 milliárd forintot tett ki. Az export növekedése 3 százalék, az importé 4 százalék volt ebben a hónapban.
A júliusi kivitel 77 százalékát, a behozatal 70 százalékát az EU tagállamaival bonyolította le Magyarország.
MTI - fideszfrakcio.hu