Nem tett érdemi lépést az üzemanyagár csökkentése érdekében a kormány
Hónapok óta csak beszél róla, de semmi érdemi lépést nem tett az üzemanyagár csökkentése érdekében a kormány - szögezte le Lázár Mózes, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek. Lázár Mózes a kormányszóvivő szerdai kijelentésére reagált, aki elmondta: nem került szóba az üzemanyag jövedéki adójának csökkentése a szerdai kormányülésen.
Dátum: 2005-09-08 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:20.554069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagyobbik ellenzéki párt politikusa úgy fogalmazott: pártja megítélése szerint tíz-tizenöt forinttal lehetne csökkenteni a jövedéki adó oldaláról az üzemanyagok árát.
"A kormány mellébeszél, visszamutogat, tárgyalgat a fuvarozókkal, de érdemi lépés ez ügyben nem történik" - tette hozzá. Lázár Mózes pozitív példaként említette Lengyelországot, mert véleménye szerint "ott egy bátor lépéssel a szándékot azonnal tett követte és csökkentették az üzemanyagok jövedéki adóját". Rámutatott arra, hogy a kormány a fuvarozóknak azt ígérte, találnak megoldást. Azonban április óta nem találtak megoldást, visszamutogatnak az előző kormányra - mondta. Kiemelte azt is, hogy Magyarországon óriási az adóbevétel-kiesés a benzinturizmus miatt.
László Boglár szerdán közölte: azt, hogy a kormány milyen megoldást választ a benzinár csökkentése érdekében és alkalmaz-e egyáltalán valamilyen megoldást, azt a szakmai forgatókönyvek vizsgálata és összevetése után dönti el. "A benzin ára és annak alakulása nem önmagában vizsgálandó, nyilván abban az összefüggésben is, milyen hatással van a költségvetésre" - jegyezte meg László Boglár.
MTI - fideszfrakcio.hu