Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Házi őrizetbe helyezték Schönthal Henriket - letartóztatásért fellebbez az ügyészség

Házi őrizetbe helyezte a bíróság Schönthal Henriket csütörtökön - közölte brókerbotrány gyanúsítottjának ügyvédje az MTI-vel. A Budai Központi Kerületi Bíróság 30 napra házi őrizetbe helyezte a hétfőn az Egyesült Államokból önként hazatért 67 éves férfit.


Dátum: 2005-09-08 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:21.153062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borsos Tamás ügyvéd hozzátette, hogy az első fokú döntést védencével együtt tudomásul vette, az ügyészség azonban, az eredeti indítványnak megfelelően, előzetes letartóztatásért fellebbezett, így a határozat nem jogerős, de végrehajtható. Másodfokon a Fővárosi Bíróság dönt majd a Schönthal Henrik elleni kényszerintézkedésről.

A BKKB már szerdán ülést tartott Schönthal Henrik ügyében, de azt el kellett halasztani, mert a szükséges iratoknak csak egy része érkezett meg, a kitűzött időpont előtt negyedórával, a bíróság épületébe.

A Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai nemzetközi elfogatóparancs alapján hétfőn a Ferihegyi repülőtéren vették őrizetbe az Egyesült Államokból önként hazatért 67 éves férfit. A bűnüldöző hatóságok szerint a különösen jelentős értékben elkövetett sikkasztással, magánokirat-hamisítással és pénzmosással gyanúsított Schönthal Henrik előzetes letartóztatását az teszi szükségessé, hogy szabadlábon hagyása megnehezítheti a büntetőeljárás lefolytatását.

Schönthal Henrik egyelőre nem tett vallomást a hatóságok előtt. Ezzel kapcsolatban Borsos Tamás annyit mondott az MTI-nek, hogy egy ilyen bonyolult, nagy terjedelmű ügyben a részletes vallomástételre való felkészülés hosszabb időt, akár több hetet is igénybe vehet.

Szerdáig Bárándy Péter is a védője volt Schönthal Henriknek. Miután azonban a Fidesz etikai és összeférhetetlenségi kérdéseket vetett fel ezzel kapcsolatban, mondván, hogy tavaly igazságügy-miniszterként eljárt a K and H ügy gyanúsítottjának kiadatási ügyében, Bárándy Péter lemondott Schönthal Henrik védelméről. Bárándy Péter szerint sem jogilag, sem etikailag nem aggályos Schönthal Henrik védelme, ugyanakkor ügyvédként mindenekelőtt ügyfele érdekét kell szem előtt tartania.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek