Kétharmados többségnek kellene védenie a közvagyont
Rogán Antal csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a nemzeti vagyonszerződés lehetne a garancia arra, hogy a mindenkori kormánytöbbség ne tudja privatizálni a kulcsfontosságú állami vállalatokat.
Dátum: 2005-09-08 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:24.776678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP a privatizáció ésszerűen gyors lezárását ígérte 2002-ben, ez szerepel a Medgyessy-kormány programjában is - kezdte Rogán Antal csütörtöki sajtótájékoztatóját. Ehhez képest, mint azt a politikus elmondta, ma Magyarországon "dübörög a privatizáció", amelyet a kormánypártok 2006 után is folytatni akarnak. Aláhúzta: 2002-ben közel háromszáz cég állt többségi állami tulajdonban, mára ebből azonban csak száznegyven maradt. Ez kísértetiesen emlékeztet az 1994-98 közötti időszakra, amikor szintén az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció az akkori állami vagyon hatvanöt százalékát adta magánkézbe - mondta. A jelenlegi kormánykoalíció, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kormánya az elmúlt három évben a megmaradt állami vagyon ötven százalékát értékesítette. Így 1990 óta a privatizáció kétharmada az MSZP-SZDSZ kormányzásának idején történt - jelentette ki.
A Fidesz már 2002 decemberében emlékeztetett arra, hogy a privatizációs törvény mellékletének módosítása rohamos privatizációt eredményez majd Magyarországon. Rogán Antal emlékeztetett: 2002 óta eladták a Földhitel és Jelzálog Bankot, a Postabankot, a Konzum Bankot, a MAHART-ot, a Dunaferrt, a Richter Gedeon Rt.-t, a Hungaropharma Rt.-t, a MOL kisebbségi részvénycsomagjának a felét, a Bácsalmási Agráripari Rt.-t, az Enyingi Agráripari Rt.-t, a Komáromi Mezőgazdasági Rt.-t, a Mezőhegyesi Állami Ménes Birtok Rt.-t, a Szerencsi Mezőgazdasági Rt.-t, a Bóly Rt.-t, a Hódmezőgazda Rt.-t és az Abaúji Mezőgazdasági Rt.-t. Csődbevitték a Bábolna Rt.-t, kimazsolázták és privatizálták belőle a használható vagyonelemeket.
A képviselő elmondta, az adófizetők 120 milliárd forintot vesztettek a Mol kisebbségi részvénycsomagjának értékesítésén azért, mert amióta a kormány eladta a részvénycsomagot, azóta több mint kétszeresére emelkedett a részvények árfolyama, amint az már akkor is előre látható volt. Hozzátette: ennyi pénzből a kórházak adósságállományát négyszer ki lehetett volna egyenlíteni. Ezen kívül ötven kombájn áráért adták el a Komáromi Mezőgazdasági Rt-.t, és kis híján két budai lakás áráért értékesítették a nemzeti légitársaságot. Magával a privatizációval egyedül az MSZP járt jól - mutatott rá a képviselő.
Rogán Antal idézett a Medgyessy-kormány programjának szövegéből, amely szerint: "A privatizáció nem válhat a párthívek jutalmazásának eszközévé." Ehhez képest - fűzte hozzá -a jelenlegi mezőgazdasági miniszter, Gráf József az egyik tulajdonosa a Bóly Rt.-nek. Az elmúlt három évben privatizált állami vállalatoknál közel húszezer ember veszítette el az állását - húzta alá. Csak az ellenzék határozott fellépése akadályozta meg a nyereséget termelő Szerencsejáték Rt., a Magyar Villamos Művek és legutóbb a Malév Rt. elhamarkodott privatizációját.
A nemzeti vagyonszerződés garancia lehet
Azonban ellenzék nem lehet ott minden egyes privatizációnál, ezért ajánlotta a Fidesz a szocialisták programjával összhangban egy nemzeti vagyonszerződés megkötését. Ennek az elutasítása kormányoldalról azt jelenti, hogy az MSZP, az SZDSZ-szel közösen, folytatni akarja a privatizációt - szögezte le. Emlékeztetett továbbá arra, hogy a kórházak eladásáról egyszer már törvényjavaslatot nyújtott be a kormány a parlamentnek, amelyet az Alkotmánybíróság elutasított. A MÁV nyereséges üzletágait pedig kiszervezték külön cégekbe a MÁV-on belül, és ezeknek a privatizációját készítik elő. Az SZDSZ nyíltan beszél arról, hogy a következő ciklusban a MÁV és a Posta privatizációjára lenne szükség.
A Fidesz szerint mindezért garanciára van szükség, amely biztosítaná, hogy az állami vagyon nem vész el, a munkahelyek, a kistelepüléseket behálózó vasúti szárnyvonalak és a kisposták megmaradnak. Ez a garancia lehetne a nemzeti vagyonszerződés. A kétharmados többség biztosítaná, hogy a mindenkori kormány ne tudja privatizálnia kulcsfontosságú állami vállalatokat.
Forrás (kép és szöveg): A.D. - Fidesz Webszerkesztőség, 2005. szeptember 8.
fideszfrakcio.hu