Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégsem titkosak a kettes blokk újraindításának iratai?

A Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) új eljárásra kötelezte csütörtökön a Fővárosi Bíróságot abban a több környezet- és jogvédő szervezet által indított polgári perben, amely a paksi erőmű 2-es blokkjának újraindítása kapcsán rendelkezésre álló szakmai dokumentáció nyilvánosságára vonatkozik. A pert az Energia Klub mellett a Védegylet, a Társaság a Szabadságjogokért, a Greenpeace, az E-misszió, a Habeas Corpus Munkacsoport, a Zöld Fiatalok és a Reflex közösen indította.


Dátum: 2005-09-08 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:26.043285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Energia Klub és hét másik civil szervezet azért fordult a bírósághoz, mert az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) üzleti titokra és szerzői jogvédelemre hivatkozva tavaly augusztusban megtagadta tőlük a betekintés lehetőségét a paksi reaktor újraindításának engedélyezési folyamatába.

A Fővárosi Bíróság az idén tavasszal az adatvédelmi törvényre hivatkozva helyben hagyta a megtagadás jogszerűségét. Az indoklás szerint a hatósági belső anyagokra automatikus nyilvánosságkorlátozás vonatkozik. A zöldek fellebbezését követően csütörtökön az FÍ alaptalannak találta ezt az indoklást. Ezért nem csak új eljárást rendelt el, hanem utasította is az FB-t, hogy az üzleti titok kérdését vizsgálja az ügyben.

Schiffer András, a környezetvédők jogi képviselője sikerként értékelte a fordulatot, amelynek eredményeként reményeik szerint az FB megváltoztatja ítéletét a kérdésben. Az ügyvéd azért is jelentősnek tartja az FÍ-végzést, mert szerinte több hatóság előszeretettel ugyanezt a módszert választja dokumentumok titkosítására, azaz belső anyagnak nyilvánítja azokat.

Ámon Ada, az Energia Klub elnöke az MTI-nek elmondta: a civil szervezetek a 2003-as paksi üzemzavar miatt leállított 2-es blokk újraindításával kapcsolatban az erőmű OAH-hoz beadott engedélykérelmére, illetve az ahhoz szükséges szakvéleményekbe, valamint adatokba kívánnak betekinteni.

Az Aarhusi egyezmény alapján is nyilvános környezeti információkra a zöldeknek azért van szükségük, hogy gazdasági adatokkal alátámasztott érdemi vitát lehessen folytatni az atomenergia kockázatairól és az alternatív lehetőségek esélyeiről.

A pert az Energia Klub mellett a Védegylet, a Társaság a Szabadságjogokért, a Greenpeace, az E-misszió, a Habeas Corpus Munkacsoport, a Zöld Fiatalok és a Reflex közösen indította.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek