Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Költségvetés: vágyak gyűjteménye

Vágyak gyűjteménye lesz a jövő évi büdzsé, amelyet a következő kormánynak kell majd teljesíteni - mondta Tállai András fideszes képviselő csütörtökön.


Dátum: 2005-09-08 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:27.615710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tállai András, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta: a 2006-os költségvetés "vágyak gyűjteménye" lesz, amelynek végrehajtása, teljesítése a következő kormányra marad, hiszen a jövőre befolyó adóbevételekből a 2004-ben és 2005-ben vállalt kötelezettségeket kell majd finanszírozni.

A politikus hangsúlyozta: a kormány korábban adócsökkentést ígért, ehelyett azonban adóemeléseket vezetnek be: nőnek a regisztrációs és jövedéki adótételek, megjelenik a négy százalékos egészségügyi hozzájárulás, de szó van a tőzsdei árfolyamnyereség-adó bevezetéséről is.

Tállai András véleménye szerint az üzemanyagárak jövedéki adóját még 2006 előtt csökkenteni kell, a kormány nem nézheti tétlenül tovább a benzinárak emelkedését. A Fidesz álláspontja szerint valóságos adó- és járulékteher-csökkentésre lenne szükség, a kormány adótörvény-javaslata azonban nem ezt szolgálja - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek