Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tunéziai érsek lesz a jeruzsálemi latin pátriárka utóda

Egy tunéziai érseket nevezett ki csütörtökön Michel Szabbah jeruzsálemi római katolikus pátriárkának, a palesztinok és a keresztények szentföldi jogai egyik fő védelmezőjének leendő utódává XVI. Benedek pápa.


Dátum: 2005-09-08 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:28.549846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jordániai születésű Fuád Tualt a jeruzsálemi latin patriarkátus segédpüspökévé nevezte ki a katolikus egyházfő. A 72 éves Szabbah 1988 óta a jeruzsálemi latin rítusú katolikusok pátriárkája, és az első arab ebben a tisztségben. Nyugdíjba vonulása, illetve áthelyezése esetén Tual veszi át hivatalát.

Most 64 éves leendő utódja a vatikáni diplomáciai testület tagja volt, Németországban, Hondurasban és Peruban szolgált, mielőtt 1992-ben Tunéziában érsekké nevezték ki.

A jeruzsálemi latin rítusú patriarkátust keresztesek alapították 1099-ben. A XIII. században, amikor Jeruzsálem ismét arab fennhatóság alá került, a patriarkátus megszűnt. XI. Pius pápa alapította újra 1847-ben, az akkor többségében külföldi származású szentföldi latin rítusú keresztények patriarkátusaként. Élén olasz főpapok követték egymást Szabbah kinevezéséig.

Szabbah gyakran került feszült viszonyba Izraellel. Felszólalt például, az úgynevezett biztonsági kerítés ellen, amelynek építését Izrael a palesztin öngyilkos merénylők elleni fellépés miatt tartja szükségesnek. Mint fogalmazott, a Jézus szülőhelyének tekintett Betlehemet kettészelő fal "börtönné" változatta a várost.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek