Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeptember 15-től új vezető a Műsorszolgáltatási Alap élén

Dömény Pétert választotta a Műsorszolgáltatási Alap igazgatójává az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT); a médiahatóság csütörtöki döntéséről Vékony Éva szóvivő tájékoztatta az MTI-t. A tanácskozás egyik, neve mellőzését kérő résztvevőjének közlése szerint a testület négy tagja szavazott igennel, míg a Fidesz által delegált Szalai Annamária tartózkodott a voksolásnál.


Dátum: 2005-09-08 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:29.492072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalai Annamária az MTI érdeklődésére azzal magyarázta a történteket: a pályázó "az én rangsoromban a harmadik volt", mivel igen kevés a médiabeli gyakorlata, az is inkább jogi térre vonatkozik. Mint mondta, bízik abban, hogy az új vezető irányítása alatt az alapnál sikerül felszámolni azokat a súlyos szabálytalanságokat, amelyeket a közelmúltban az Állami Számvevőszék állapított meg.

A név nélkül nyilatkozó forrás hozzátette, a határozatlan időre szóló igazgatói megbízatás szeptember 15-től érvényes.

Az MTI korábbi információja szerint Dömény Péter mellett a nap folyamán Belénessy Csaba, a Duna Televízió volt alelnöke, valamint Szayly József, a Magyar Rádió Petőfi adójának - jelenleg a közszolgálati médium elnöki posztjára is pályázó - főszerkesztő-helyettese elképzeléseit hallgatta meg az ORTT csütörtökön.

A posztra július elején írt ki pályázatot az ORTT, amely június 23-án váltotta le Székely Gabriellát, a Műsorszolgáltatási Alap addigi igazgatóját, és egyidejűleg Balla Györgyöt, az alap igazgatóhelyettesét bízta meg a vezetői feladatok ellátásával. A távozás indokáról a szóvivő akkor annyit mondott: az irodalmi művek népszerűsítésére kiírt pályázat kapcsán felvetődött, hogy

"esetlegesen sérült a pályázat tisztasága",

erre utaló produceri bejelentéseket kaptak. Az ORTT által kezelt Műsorszolgáltatási Alap elkülönített pénzalap, amelynek a médiatörvényben rögzített feladata "a közszolgálati műsorszolgáltatás, a közműsor-szolgáltatók, a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók, a közszolgálati műsorok és műsorszámok támogatása, a kultúra megőrzése és továbbfejlesztése, a műsorok sokszínűségének biztosítása", valamint a törvényben meghatározott egyéb célok támogatása.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek