Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hulladéktelep a lakóházak mellett

A dorogiaknak sok bosszúságot okoz a volt brikettgyár területén felhalmozott hulladék - tudósít a Hídlap. Balogh Zoltán független önkormányzati képviselő elmondta, a képviselő-testületben a Dorogi Környezetvédelmi Egyesület tagjai több alkalommal felvetették, hogy az önkormányzat tegyen lépéseket ebben az ügyben. Tittmann János polgármester minden alkalommal azzal söpörte le a probléma megoldását, hogy a terület magántulajdonban van, az önkormányzat nem tehet semmit.


Dátum: 2005-09-08 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:32.004526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kandó Kálmán-lakótelepen élők többször is panasszal fordultak Balogh Zoltán képviselőhöz, a Dorogi Környezetvédelmi Egyesület elnökéhez, hogy a volt brikettgyár területén található hulladékok miatt egyre elviselhetetlenebb az életük. Ugyanis a Jedlik Ányos út 1729 helyrajzi számú telkén nagy mennyiségű hulladék halmozódott fel. Itt égetik le a kábelekről a műanyagot a fémgyűjtők, nem egy esetben a háztartásokból kidobott hulladékot is ide hozzák. A telepre szállíttatta idén tavasszal - ideiglenesen - az Onyx Kft. azt a kavicsot, amelyre ráfolyt a tartályból kiömlő szennyezett folyadék a tavalyi, súlyos környezetszennyezés alkalmával. A Dorogi Környezetvédelmi Egyesület az erősen vegyszer szagú kavics miatt a környezetvédelmi felügyelethez fordult. A hatóságtól azt a választ kapták, hogy a kavics nem veszélyes a környezetre.

A magántulajdonban lévő volt brikettgyári terület a cégadatok szerint a Dorogi Kereskedőház Kft. tulajdonában van. A cégbírósági nyilvántartás szerint a Dorogi Kereskedőház Kft. tulajdonosai között 1995-1999-ig a Dorogi Szénbányák "VA" is szerepelt, majd 1999-től a társaságnak 99,7 százalékos tulajdonosa Szalánczay Péter, aki 1994-től Tittmann János mellett Dorog város alpolgármestere volt. A cég többek között hulladék-nagykereskedéssel is foglalkozik. Az elmúlt év októberében Dorog képviselő-testülete megerősítette a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztési Operatív Program Irányító Hatósága által kiírt, városi területek rehabilitációján való részvételét. A több mint egymilliárdos pályázatban a volt brikettgyár területének rehabilitációja is szerepel. Sikeres pályázat esetén a volt brikettgyár jelenlegi tulajdonosa, Szalánczay Péter több mint százmillió forintot kaphat a terület vételára és kártalanítás címén.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek