Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varsó és Vilnius elítéli az orosz-német gázvezeték-megállapodást

Lengyelország és Litvánia is élesen elítélte a Balti-tenger alatti orosz-német gázvezeték tervét, amely szerintük erőfitogtatás Moszkva részéről és arra hivatott, hogy megváltoztassa Európa politikai térképét.


Dátum: 2005-09-08 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:32.307202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tengeralatti gázvezetékről csütörtökön Berlinben írt alá megállapodást Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gerhard Schröder német kancellár. Lengyelországi és litvániai vélemények szerint a beruházás gazdaságilag értelmetlen, ökológiailag pedig kockázatos.

Az Oroszország és Németország közti szövetség, amelyet most energetikai szövetségnek hívnak, valójában Európa politikai térképének megváltoztatására hivatott terv - jelentette ki csütörtökön Vytautas Landsbergis, a független Litvánia első elnöke, jelenleg európai parlamenti képviselő. Landsbergis szerint a balti országokat és Lengyelországot megkerülő gázvezeték révén Oroszország "monopolárakat érvényesíthet és ily módon befolyást gyakorolhat szomszédjai politikájára".

Marek Belka lengyel kormányfő szerint "úgy tűnik, hogy a gázvezeték inkább politikai, mint gazdasági projekt, erőfitogtatás Putyin elnök és Oroszország részéről". Aleksander Kwasniewski lengyel államfő már korábban is bírálta "a lengyelek és az Európai Unió feje fölött kötött" orosz-német gázegyezményt. A lengyel elnök szerint gazdaságilag gyenge érvek szólnak a tengeralatti gázvezeték mellett, mert volna olcsóbb mód is a szállításra, ökológiai szempontból pedig potenciális fenyegetést jelent a Balti-tengerre. Kwasniewski szerint az, hogy sem Lengyelországgal, sem a baltikumi államokkal nem konzultáltak a csővezeték tervéről, "elárulja a beruházás politikai dimenzióját".

A Baltikum államai és Lengyelország azt szeretné, ha az orosz-német gázvezeték a területükön haladna keresztül, mert így biztosítékot látnának arra, hogy Moszkva nem zárja el gázcsapot és nem manipulálja az árakat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek