Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökkenő CDU/CSU-előny

Újabb közvélemény-kutatás mutatta ki Németországban a konzervatív (CDU/CSU) és a szociáldemokrata (SPD) tábor közötti különbség csökkenését, azt, hogy tíz nappal az előre hozott országos választások előtt a CDU/CSU szövetségesével, a liberális FDP-vel együtt nem képes abszolút többséget alkotni.


Dátum: 2005-09-08 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:33.791221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Infratest dimap intézet csütörtökön jelentette, hogy a konzervatív pártok 41 százalékkal vezetnek, de két százalékot veszítettek az előző heti Infratest-eredményhez képest. A szociáldemokraták állnak a második helyen 34 százalékkal, két százalékpontos gyarapodással. Az FDP 6,5 százalékra javult fel, míg a szociáldemokraták szövetségesei, a környezetvédők hét százalékon maradtak.

A Baloldali Párt 8,5 százalékot szerezne, ha most lennének a választások, de ezzel a párttal e pillanatban senki sem akar koalícióra lépni. A Baloldali Párt, az egykori Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) is inkább ellenzéki szerepre készül. A Baloldali Párt listáján indulnak a szociáldemokratáktól elfordult

Választási Alternatíva jelöltjei is.

Egy nappal korábban a Forsa közvélemény-kutató intézet mérései mutattak ki hasonló eredményeket: mind a Forsa, mind az Infratest Gerhard Schröder kancellár és Angela Merkel CDU-elnök, kancellárjelölt televíziós vitája után mutatta ki a CDU/CSU és az SPD közötti különbség csökkenését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek