Az orosz duma ősszel megteremti a sárospataki könyvtár visszaadásának törvényi feltételeit?
A sárospataki könyvtár visszaszolgáltatásának az orosz duma idén novemberig megteremti a törvényi feltételeit. Erről biztosította Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét Borisz Grizlov, a duma elnöke, akivel a parlamenti elnökök második világkonferenciája alkalmából találkozott csütörtökön New Yorkban.
Dátum: 2005-09-08 20:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:34.077477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Grizlov elmondta, hogy a duma első olvasatban már elfogadta a törvényt a műkincsek visszaszolgáltatásáról, novemberig a második és harmadik olvasatban is megejtik a szavazást, és ezzel megteremtik a könyvritkaságok visszaadásának törvényi feltételeit. A megbeszélésen szó volt a dumaelnök ősszel esedékes magyarországi látogatásának tematikai egyeztetéséről is.
A házelnök asszony találkozott Cend Nyamdorival, a mongol parlament elnökével, akit a mongóliai és különösen az ulanbátori infrastrukturális tenderekben érdekelt magyar vállalatok támogatására kért. Szili Katalin magyarországi látogatásra hívta meg mongol partnerét.
A magyar Országgyűlés elnöke a nap során részt vesz a parlamenti elnök asszonyok találkozóján, amelyet Ogi Csikage, a japán felsőház első női elnöke szervezett.
Szili Katalin helyi idő szerint a délutáni órákban találkozik Reuven Rivlinnel, az izraeli kneszet elnökével is. A magyar Országgyűlés elnöke legutóbb június elején, Rivlin budapesti látogatása alkalmából tárgyalt az izraeli törvényhozás elnökével.
MTI - fideszfrakcio.hu