Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kongresszus elfogadta, az elnök aláírta az 52 milliárdos amerikai segélytörvényt

Az amerikai törvényhozás mindkét háza elfogadta, az elnök pedig jóváhagyta egyetlen nap alatt azt a törvényt, amely 51,8 milliárd dollárral megnöveli a Katarina hurrikán következményeinek felszámolására szolgáló, eddigi tízmilliárdos összeget.


Dátum: 2005-09-09 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:35.037051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselőház túlnyomó többséggel, a szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el csütörtökön a törvényt, s ezzel 62,3 milliárd dollárra nőtt a segítségre szánt pénz, de George Bush elnök figyelmeztetett, hogy újabb kérésekkel állhat elő. Egyes törvényhozók azt sem tartják kizárhatónak, hogy a katasztrófakárok végösszege elérheti a 150-200 milliárd dollárt.

Megkezdték annak a programnak a végrehajtását is, amelynek értelmében a károsultak között kétezer dollárral feltöltött bankkártyát osztanak szét, amellyel alapvető fogyasztási cikkeket vásárolhatnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek