Szabálytalan kormányzati SMS-kampány
Az adatvédelmi biztos napokban lezárult vizsgálata több szabálytalanságot tárt fel a kormány sms-kampányával kapcsolatban. Arra is fény derült, hogy a kormányszóvivő nem mondott igazat, amikor arra utalt, hogy nem a Wunderman Kft. kezeli az sms-ezők személyes adatait.
Dátum: 2005-09-09 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:35.627986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabálytalanságokat állapított meg a napokban lezárult ombudsmani vizsgálat a kormány több tíz millió forintnyi közpénzből megvalósított, érdektelenségbe fulladt sms-kampányával kapcsolatban - értesült a Magyar Nemzet. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a napilapnak elmondta, hogy a kormányzati hirdetések nem feleltek meg teljeskörűen az adatvédelmi törvényben foglalt kritériumoknak, ugyanis azokból
nem derült ki, hogy ki és meddig kezeli az sms-küldők személyes adatait.
Az ombudsman rámutatott: a reklámok azt sugallták, hogy a kormány az adatkezelő, holott ezt a feladatot a Wunderman Marketing Tanácsadó Kft. látta el. Ez a megállapítás ellentétben áll László Boglár kormányszóvivő korábbi nyilatkozatával, miszerint "sem a kormány, sem a kampány lebonyolításáért felelős partnerei nem kezelnek adatokat".
A vizsgálat azt is megállapította, hogy bár
a Wunderman októberig szándékozik tárolni az sms-küldők telefonszámait,
ugyanakkor az adatvédelmi biztos szerint erre nincsen jogos indoka. Péterfalvi Attila leszögezte, a kampány lezárultával megszűnt a személyes adatok (vagyis a telefonszámok) őrzésének "célhoz kötöttsége". Arra a kérdésre, ellenőrzi-e, hogy a Wunderman valóban törli adatbázisából a telefonszámokat, az ombudsman nemmel válaszolt. Ha a cég elzárkózik az állásfoglalás elemeinek végrehajtásától, elrendelheti az adatok törlését, és ez a hatósági jellegű utasítás kötelező érvényű.
Péterfalvi Attila a Magyar Nemzetnek azt is elárulta, az MSZP telefonos kampányának adatvédelmi vizsgálata még folyamatban van, de várhatóan egy hónapon belül lezárul.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu