Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

K and H Equities: beadvány a Fővárosi Főügyészséghez

A K and H Equities a közelmúltban beadványt nyújtott be a Fővárosi Főügyészséghez a K and H Bank korábbi vezérigazgatója, Rejtő E. Tibor, valamint a Betonút Rt. többségi tulajdonosa, Dunai György vonatkozásában - közölte a brókercég pénteken.


Dátum: 2005-09-09 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:37.336754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a beadványok számos olyan további nyomozati cselekményt javasolnak, amelyeket nem folytattak le az eredeti nyomozati eljárás során, és amelyek más, súlyosabb következtetéshez vezetnének bizonyos személyek visszaélésben játszott szerepéről.

A K and H Equities közli, hogy a jogos ügyfélköveteléseket kifizette azon ügyfeleinek, akik a brókercégnél 2003 nyarán feltárt szabálytalanságok érintettjei voltak.

A brókercég emellett, mint az ügy sértettje, beadványokat nyújtott be a nyomozóhatóságokhoz annak érdekében, hogy minimalizálja a társaságot ért kárt, védve ezzel jelenlegi ügyfelei és tulajdonosai érdekeit.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a brókercég és tulajdonosa, a K and H Bank mindvégig teljes mértékben együttműködött a hatóságokkal a különböző vizsgálatok során, és minden olyan esetben, amikor az szükségszerű volt, a brókercég feljelentéssel élt a rendőrség felé.

A rendőrségi nyomozás befejezésekor a K and H Equities gondosan áttanulmányozta a rendőrség által feltárt bizonyítékokat. Mindazon az esetekben, amelyekben nyilvánvaló eltérés mutatkozott a cég által feltártak és a hatóságok megállapításai között az egyes személyek visszaélésekkel kapcsolatos felelősségéről és érintettségéről, a K and H Equities erre hivatalos formában felhívta a hatóságok figyelmét - áll a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek