Miért nem hallgat Gyurcsány az ÁSZ-ra?
A szocialista-liberális kormány elmúlt három évének egyik legnagyobb vesztese az önkormányzati szektor volt. A kabinet folyamatosan ellehetetleníti a helyhatóságokat, hol azzal, hogy a kötelezően előírt feladatokhoz - így a béremelésekhez - nem biztosít elegendő fedezetet, hol azzal, hogy újabb és újabb elvonásokkal, zárolásokkal sújtja azokat.
Dátum: 2005-09-09 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:37.908489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Állami Számvevőszék ma nyilvánosságra hozott jelentéséből is az derül ki, hogy az önkormányzatok legtöbbje a központi támogatás hiányában képtelen megfelelő színvonalon gazdálkodni a településeken élők érdekében. A számvevők megállapítása szerint az önkormányzatok likviditási helyzete folyamatosan romlik, az ellenőrzött helyhatóságok kétharmada eleve forráshiányt tervezett a költségvetésében. Általános a településeken a megszorító intézkedések bevezetése, a működési kiadások csökkentése, vagyontárgyak felélése, az önként vállalt feladatok visszafogása.
Sajnos a kényszerű spórolás sem vezetett eredményre az ÁSZ által vizsgált önkormányzatok csaknem felénél!
Mindeközben a szocialista tervekről általában jól értesült baloldali médiában arról lehet hallani-olvasni, hogy a jövő évi költségvetés 90 milliárd forintot akar elvenni az önkormányzatoktól! A kormány tovább titkolózik, így egyelőre nem tudjuk, hogy a szeptember végén 15 éves fennállását ünneplő magyar önkormányzatiságnak megadja-e ezzel a végső kegyelemdöfést.
Felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy a költségvetés tervezése során vegye figyelembe az Állami Számvevőszék jelentését, tájékozódjon az önkormányzatok tényleges helyzetéről, és legfőképpen tanuljon saját kormányának hibáiból, melyekkel lehetetlen helyzetbe, anyagi válságba sodorta az önkormányzati szférát!
Kovács Zoltán (Fidesz)
az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának elnöke