Béremelési javaslattal állt elő a BA
A Budapest Airport vezetése mintegy 17 százalékos éves alapbéremelési és 416 ezer forint adómentes béren kívüli juttatásról szóló javaslatot tett a munkavállalóknak, javaslataikat azonban a szakszervezetek még nem fogadták el - mondta Hárskuti János, a BA vezérigazgatója pénteken, sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2005-09-09 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:38.477923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy ajánlatuk, összehasonlítva más vállalatok béremelési mértékével, kiemelkedőnek számít.
"Erre a vállalat teljesítménye teremti meg a lehetőséget" - mondta.
A felek a döntőbírói szolgálatot is igénybe veszik a vasárnap estig tartó tárgyalásokon.
"A BA mindent megtesz azért, hogy a sztrájk elkerülhető legyen" - mondta Hárskuti János.
A menedzsment a béremelésen kívül határozatlan időre szóló és 3 évig fel nem mondható kollektív szerződést ajánl, ami a vezérigazgató szerint a szakszervezetek szerint is elfogadható. "A kollektív szerződés a kiszervezett tevékenységben dolgozókra is érvényes" - hívta fel a figyelmet. Az ajánlat havi 30 ezer forintos béren kívüli juttatást és 57 ezer forintos üdülési hozzájárulást
tartalmaz.
A BA-nál az elmúlt három évben mintegy 40 százalékos béremelés valósult meg, az átlagos dolgozói jövedelem a vezetők bére nélkül 242 ezer forint. A most ajánlott béremelés a cégnek több száz millió forintjába kerülne, de Hárskuti János szerint ezzel együtt is teljesíthető a BA idei üzleti terve, konkrétumokat azonban nem közölt.
A BA-nál működő öt reprezentatív szakszervezet még a múlt hétenalakított közös sztrájkbizottságot a privatizációtól független követeléseik teljesítése érdekében és hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak Ferihegyen.
MTI - fideszfrakcio.hu